Szombaton szokás szerint a Kóka felé eső erdőfélében terveztem vele csavarogni, mentünk is erre-arra, néhol annyira bozótos volt, hogy hangosan kopogtak az ágak a sisakomon (hát igen, szegény ember vízzel főz és bringás sisakban lovagol
) , másutt újabb szemétféléket fedeztünk fel és toporgott miattuk a ló kicsit, de nem volt vészes gond, csak nyugis ügetés, vágtaszakaszok és persze séta is. Hazafelé érve, valamiért elindultam (volna) még a horgásztó irányába, Jázmin azonban befékezett, hogy ő arra nem. Hát de, gondoltam én 
Korábban - amikor még minden tiszta jég volt - kissé megrémült errefelé a befagyott tócsáktól és a sárgakorlátos híd alatt vadul csobogó, félig befagyott pataktól, azóta egyre kevésbé akaródzik neki arrafelé menni. Ez persze nem kifogás, arra megyünk és punktum - gondoltam. Volt jó kis harc, turbó hátrálás, forgolódás, topogás, hátrarugdosás, popsiemelgetés, de szerencsére rém jóindulatú a jószág, nem próbált meg határozottabban lerakni, netán ágaskodni. Szégyen-nem szégyen, csattant olykor a pálca is, de percek alatt sikerült megegyeznünk a továbbhaladás irányával kapcsolatban. További muri volt még a hídhoz közeledve, nagyon nem akart rámenni, egyelőre megelégedtem azzal, hogy viszonylagos nyugalomban többször megközelítettük, megnézegettük és nem elrohanva távoztunk, de legközelebb mindenképp át akarom vinni a túloldalra (amúgy egy szaros kis 3-4 méter az egész és autónyi széles....röhej 
)A nagy izgalomra szaladtunk egy tempósat a kaszáló szélén...hát, nem kellett hajtani őlóságát
Még azon is elfelejtett csodálkozni, hogy egyszercsak beleszaladtunk egy igen vizes részbe és vagy húsz centit süllyedve cuppogtunk-fröcsköltünk Jó volt na! Igaz, másnap megéreztem a veszekedést a derekamban és a combomban, pedig már nem szokott ilyen gondom lenni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése