Barátok:
Elnézést az "intim" jelenetért, de ilyen muris amikor egy kanca pisil :P
Kicsi vagyok, lóra szállok....
Szabadon....
Hozzáértők ne kérdezzék, hova is indultam a nyeregből :P :P
A megérdemelt pihi és nasi :)
A fotókért köszönet Lydérch-nek!
Aki lesi az edzésnaplómat, tudhatja, hogy jó egy hónapja nem lovagoltam. Jázmin egy ügyetlen hempergésnél csúnyán felhasította a lábát és amíg nem gyógyult be a seb nem akartuk hajtani, mert elég rossz helyen, épp egy izomköteg felett volt a sérülés és elég mély. Mostanra egész szépen begyógyult, még kenegetjük Mikulitz kenőccsel (jó cucc, emberre is!), de a gyerekek már lovagolták csak mi nem jutottunk a lovaglásig egyéb teendők miatt.
Ma gondoltam egyet, bevettem egy lesz@rom tablettát munkakedv ellen és felnyergeltem a lút. Mint már sokszor írtam, elég nyugis állat, nem ragadja el a lovast akkor se ha tele van, mint a déli busz. Ráadásul zabot se kap mostanság. Tehát kellemes sétálgatással kezdtünk a horgásztó irányába, a lóevő kukákra is csak fülhegyezés volt a reakció, a tó mellett épp a lekaszált szénát gyűjtötték be, azt bámultuk, mikor szó szerint a paci orra előtt kilépett elénk egy fiatal őz :) Édes volt, gyorsan visszább lépett egyet, a paci is hátrahökölt kicsit, elég volt kicsit odaszorítanom a combom, hogy értse, nem szaladunk el, néztük egymást egy-két másodpercig, majd az őz úgy döntött, inkább elszelel :)
A tó mellett van egy klassz egyenes földút, mindkét oldalon kaszáló illetve szántóföldek, momentán gabonával és kukoricával bevetve, itt toltunk egy laza ügetős és egy laza vágtaszakaszt, majd benéztünk kicsit a lakott területre szokni a nyári tájat. Elég nyugisan haladtunk, bár volt egy-két kisebb ijedelem aminek nem jöttem rá a pontos okár, de hát a ló elég ijedős állat, pláne egyedül, néha a legapróbb dolgoktól képes megrettenni. Az egyik utcán aztán visszasétáltunk a korábbi földutunk felé és újabb laza vágtával engedtük ki a feszültséget. A horgásztóhoz visszaérve, megkérdeztem egy fickót, bemehetek-e a területre lóháton, csak sétálni. Kiderült, hogy ismeri a pasi a lovat, a múltkor ő segített Szilvi barátnőmnek átvezetni a hídon :) Mondta, hogy nyugodtan menjünk csak be és a kisrepülő leszállónak használt klassz füves pálya szélén vágtázhatunk is egyet. Ritka az ilyen jó alkalom és pálya erre a célra, így nem kellett kétszer mondania. Odafelé még egész laza tempóban toltuk, Jázmin kicsit tartott az idegen tereptől valamint határozottan megrémült a talajban néhol található fehér betoncsíkoktól (asszem a repülőnek valami jelzések), de a kisebb félreugrást sikerült kiülnöm. Nem akartam visszaélni a jóindulattal, így nem mentünk messze, visszafordultam és szándékosan megjártattam Jázmint az egyik ilyen fehér izén. Úgy tűnt, már nem izgatja. Visszafelé persze fokozta a tempót, élmény volt, süvített a szél a fülünk mellett, hallgattam az ütemes patadobogást majd épp arra készültem, hogy felveszem kicsit ne száguldjunk annyira majd a bejárathoz közeledve, erre a paci kicsit lenézett és épp mellettünk volt egy olyan fehér csík....No persze épp a vágtaugrás tetőpontján kellett oldalraugrania, én meg ugye jól kikönnyítve....elég az hozzá, ne szépítsük, leestem. Egy-két másodpercig még próbáltam magam megtartani, de valljuk be, fél lábbal a ló nyakán kapaszkodva már elég esélytelen ha az ember nem kaszkadőr vagy lovastornász :) Nem különösebben féltem leesni, nem volt már nagy a tempó, ráadásul Jázmin nem az az elrohanós jószág...általában. De most hogy feltegye a pontot az i-re, egy kis markoló kezdett dolgozni pár méterre tőlünk, még a földön heverve jól láttam amint Jázmin megrezzen, majd elrohan....
Nem szaporítom a szót, minden lovassal esett már meg hasonló :) A ló hazaszaladt (egy kilométerre se voltunk otthonról), én hazakocogtam, szerencsére közben senkivel sem történt baj. Az ilyen szituk miatt szerencsésebb ha nem egyedül lovagol az ember. Egyrészt mert ha baj van, a társak tudnak segítséget hívni, másrészt a megriadt ló nagyobb eséllyel marad a többi lóval.
Sztori: Miután láttam a lovat elporzani hazafelé, futtában felhívtam a szomszédunkat, hogy ha látja hazaérni a pacit, ugyan fogja már meg legyen kedves. A következő társalgás hangzott el:
- Jó napot kívánok! Legyen kedves, nézzen ki nem látja-e véletlenül a lovamat a ház körül.
- Jó napot! Épp most mondja a nővérem, hogy mintha Jázmint látta volna az ablak előtt szaladni, de nem volt rajta lovas....
:) Minden jó ha a vége jó!
Csak egy idióta autós volt aki szándékosan a gázra taposott amint hátulról mellénk ért (itt bántam, hogy nem tud a ló vezényszóra párossal hátrarúgni 
) volt viszont egy traktoros aki leállította a járgányt mikor közeledtünk, ne ijedjen meg a ló 
mondjuk nem ijedt volna meg, de akkor is, rendi tőle. Hazatérve még pár kis purdénak válaszolgattam a lóval kapcsolatos okosabbnál okosabb kérdéseire amíg Jázmin lelegelte a szomszéd növekvő gyepét.
még akadna is ilyen szerkó 
A földek is olyan hangulatosak ahogy az őszi vetések zöldjét felváltja a friss szántás barnasága, a száraz fű szürkesége, az erdősávok változatossága. Pedig amúgy semmi extra, Tápió-vidék 
Nem magasiskoláztunk, csak sima erdei csellengés volt, de ugyanúgy viselkedett, mint a normál csikózablás kantárral, a szokatlan útszakaszon még rágta is a nagy semmit bőszen
) , másutt újabb szemétféléket fedeztünk fel és toporgott miattuk a ló kicsit, de nem volt vészes gond, csak nyugis ügetés, vágtaszakaszok és persze séta is. Hazafelé érve, valamiért elindultam (volna) még a horgásztó irányába, Jázmin azonban befékezett, hogy ő arra nem. Hát de, gondoltam én Korábban - amikor még minden tiszta jég volt - kissé megrémült errefelé a befagyott tócsáktól és a sárgakorlátos híd alatt vadul csobogó, félig befagyott pataktól, azóta egyre kevésbé akaródzik neki arrafelé menni. Ez persze nem kifogás, arra megyünk és punktum - gondoltam. Volt jó kis harc, turbó hátrálás, forgolódás, topogás, hátrarugdosás, popsiemelgetés, de szerencsére rém jóindulatú a jószág, nem próbált meg határozottabban lerakni, netán ágaskodni. Szégyen-nem szégyen, csattant olykor a pálca is, de percek alatt sikerült megegyeznünk a továbbhaladás irányával kapcsolatban. További muri volt még a hídhoz közeledve, nagyon nem akart rámenni, egyelőre megelégedtem azzal, hogy viszonylagos nyugalomban többször megközelítettük, megnézegettük és nem elrohanva távoztunk, de legközelebb mindenképp át akarom vinni a túloldalra (amúgy egy szaros kis 3-4 méter az egész és autónyi széles....röhej ) Még azon is elfelejtett csodálkozni, hogy egyszercsak beleszaladtunk egy igen vizes részbe és vagy húsz centit süllyedve cuppogtunk-fröcsköltünk
Állatka szépen viselkedik továbbra is, a lovas fának kenése, árokba taszajtása, megtaposása, világgá hurcolása még várat magára :)
A futószárazási technikámon még van mit csiszolni, kinéztem egy könyvet is a témában, tanulok :) A kísérleti nyulak persze a gyerekeim (meg a barátnőm...hehe), de velük egyelőre csak séta, max ügetés van, a biztos ülés kialakításán dolgozunk. Gyorsan alkalmazkodik a lú is az én stílusomhoz, elvárásaimhoz, futószáron szépen megy, megtanulta hogy ha a fara felé fordulok megáll, jobb napokon be is fordul felém (a kör közepe felé). A jármódok váltásán még van mit dolgozni, néha kicsit lusta őlósága :P
Terepen továbbra is viszonylag nyugodt, bár láthatóan jobban kedveli az erdőt (még a legbozótosabb, gazosabb részeket is), mint a nyílt mezőt.
Szőrén lovaglással próbálkozunk, több-kevsebb sikerrel. Jó lenne már kipróbálni, tényleg kényelmesebb-e a vágta, de az udvarban nem túl sok a hely, terepre meg még nem megyünk ki szőrén, annyira nem vagyunk jók. Távolabbi célként szerepel némi szabadonidomítás, de a lényeg a kellemes, nyugis lovaglás és a gyerkőcök biztonságos oktatása. Azért kacérkodom a teljesen szabad módszerekkel, mert Jázmin amúgy is nyugodt, nem támaszkodik erősen, sőt, odadobott szárral lovagoljuk amúgy is.
Mindjárt nyomok ide képeket!
Iszappakolás :)
Meg jó társaság:
Meg jó kaja:
Az erdőmben :) Eszméletlen köd volt, a ló meg se izzadt, de a ködszitálástól (meg a leheletétől) csatakos volt a szügye meg a nyaka :)
Elmentünk a hullámvasút részhez, így már szint is volt! Már rengetegszer elgndolkoztam ezen a szakaszon futva, hogy milyen klassz volna lóháton, hát most kipróbáltam. Nem lovasra vannak méretezve az összeboruló fácskák-bokrok :P , vágtában úgy verték a kobakomat, hogy a kopogástól én ijedtem meg, nem a ló + nem láttam semmit mert folyton behunytam a szemem vagy hajoltam el az ágak elöl.
Hazafelé Jázmin kicsit megkavarodhatott tájékozódás-ügyileg, mert mindenáron vissza akart vinni az erdőbe :) Elég hosszan harcoltunk, végül le kellett szálljak és hazavezetnem azon a 100méteren ..... De nagyon nyugis jószág, mert nem próbált meg elrohanni, ledobni, ágaskodni vagy hasonlót, csak egyszerűen nem ment arra amerre én akartam. Kis győzelem volt csak, de azért bejöttünk végül :)
Ezen a szakaszon is jártunk, itt a szint :) Asszem hat kisebb-nagyobb hupli van egymás után:
Ugyanaz nyáron:
Tehát adott a ló. Aki elsősorban hobbicélra, szabadidős lovaglásra illetve a gyerkőcök lovagoltatására lett beszerezve. Holnap lesz egy hete, hogy nálunk van, de még csak az udvarban ültünk a hátára, az udvar pedig nem túl nagy (oké, városi viszonylatban óriási, lónézőpontból pici), így a lovaglás is csak séta volt szoktatás címszóval, bár a cél igazából a tereplovaglás lesz.
Na, ma gondoltam egy nagyot és felnyergeltem a paripát, azzal a feltett szándékkal, hogy sétálunk picit a ház előtt a téren (füves placc). A martingált nézegettem egy darabig, de nem tűnt elég logikusnak a felszerelése, így hagytuk ( martingált csak terepre használtak nála, mert vágtában és megijedésnél hajlamos felkapni a fejét hirtelen) Nyereg, kantár, pálca megszokásból, kobak (helyett bringássisak), pár kör séta az udvarban, hevederhúzás, majd nagy levegő és megközelítettük a kaput...
( háttérinfó: a lóvásárlás óta egy nagy hibát követtünk el, mégpedig, hogy nem próbáltuk ki a lovat terepen. Jártak ki vele korábban rendszeresen, ezt a lovász is megerősítette, de csakis társaságban, legalább két lóval, és ezt olyannyira megszokta, hogy a lovarda kapuján egyedül csak erőszakkal lehetett kivinni vagy úgy se, pár méterrel távolabbra meg sehogyse. Aztán valahogy úgy alakult, hogy sose sikerült még egy lovassal egyeztetni, hogy kilovagoljunk együtt...)
Igyekeztem nem aggódni, hiszen a paci megérzi a lovas nyugtalanságát, illetve bíztam Jázminban, nyugodt ló, nem egy izgága típus, csak nem lesz semmi gáz.
Első meglepi: könnyedén oda tudtam állítani a kapuhoz, elég közel, hogy nyeregből kinyithassam a tolókaput.
Második meglepi: élénk fülforgatás és kicsit tempósabb lélegzés mellett, de nyugisan körbesétáltunk a ház előtt, sőt semmi pánik nem volt akkor se, mikor a téren keresztülrohanva ránk rontott két kutya. Szerencsére az ebeknek nagyobb volt az önbizalmuk messziről, plusz értettek a szóból mikor rájuk kiabáltam.Ilyen kezdet után tök nyugodtan sétáltunk az erdő felé...
Harmadik meglepi: Simán be tudtam léptetni vele az erdőbe a szekérút-jellegű földúton, csak picit fújtatott az eldobált szemétre és persze járt a füle-feje ezerfelé (akárcsak az enyém, hogy előbb vegyem észre a lóevő tárgyakat :) Minimális ellenszegülés-kísérletekkel, de mindig arra mentünk amerre én akartam, nem zavarta a nagyon sűrű bozótos rész sem, még a belógó ágak se. (régebben eljárogattam egy lovardába, az ottani lovak bár jártak terepre, de egy ilyen szűk, bozótos ösvényre max rotyóvágtában lehetett volna őket bevinni...) Találkoztunk (sajnos) nemkevés szeméttel, zacskókkal, de simán elsétáltunk mellettük. A legrémisztőbbnek egy nagy fatönk bizonyult, de még ezt is - feszült figyelem mellett - kb 3méterről kellett csak kikerülnünk.
Negyedik meglepi: bár láthatóan stresszelt kicsit és bizonyára tele volt/van eléggé, mégse próbált elragadni ügetésből, szép nyugisan mentünk több szakaszt felváltva ügetés-lépés. Vágta még ráér :)
Mázli: nem találkoztunk enduros idiótával, se másik lóval vagy hülyegyerekekkel!
Utóirat: Ne menjünk egyedül terepre, új lóval, először meg pláne ne. Ha mégis, örüljünk ha sikerül, de nem lesz minden alkalom ilyen egyszerű, ezt én is tudom.
Egy kérdés maradt: hogy kell felrakni azt a nyavalyás martingált?? :P
Hogy menjünk, édes gazdám? Mint a szél vagy mint a gondolat?
Tehát ló. Egyesek blogbejegyzést óhajtottak lovaskalandjaimról és egy ilyen kedves unszolásnak nem lehet ellenállni, ugyebár, így irkálok, bár olyan nagy események nem történtek eddig. De vannak új fotók, alant.
Jázmin szerszáma elég viseltes, így férjjel szerdán elmentünk lóholmi-shoppingolásra, no de csak szolídan, mert drága mulatság minden kacat, főleg miután már egy kisebb vagyont kiperkáltunk a pacira :) Vettünk új vakarókat, kötőféket és egy csikókantárt, zablástul. Nem a dizájn a lényeg, de ha már homár (nem, ló) legyen szép, ezért választottam egy csini barna-bézs-kék színkompozícióban pompázó kötőféket és vezetőszárat az óccóbb kategóriából. Ilyet:
Pasinak persze ez túl csicsa/komplikált volt, ezért elhoztunk egy egészen minimalista kiképzésű natúr feketét is.
Kantárból választék van bőven, néhány ezrestől a csillagos égig, sőt a napocskáig, nekünk ebből is megfelelt egy egyszerűbb, de azért amiben valami anyag is van. Az egészen olcsók nem is tudom, mi a manóból voltak, mert se ránézésre, se tapintásra, se szagra nem volt közük a bőrhöz... Zabla rézből, mert ahhoz volt szoktatva, csak kisebb az eddiginél, mert az ki is kopott és amúgy is túl nagy volt a lóhoz.
Ilyen:
Ennyit a cuccról. Tegnap férjjel, ma barátnővel mentünk ki Jázminhoz. Tegnap ugróedzést tartottak a pályán, így meghúztam magam, nem randalíroztunk :) Ma viszont egyedül lehettünk, nem kellett másokra figyelni. Szilvi lovagolt előbb, szépen ment neki a csaj, nem volt gond. Teljesen oda meg vissza volt tőle, hogy milyen jól irányítható és milyen egyenletes ütemben vágtázik :)
Ilyen cépen suhantak:
Aztán Szilvi leszállt én pedig könnyed mozdulattal felugrottam a lóra halkan nyögve feltuszkoltam magam a nyeregbe :) Számítottam rá, hogy esetleg nem fog olyan könnyen engedelmeskedni így Szilvi után, mert ő valamivel jobban lovagol+nehezebb is pár kilóval, de alaptalan volt az aggodalmam, rögtön vette a segítségeket és gyönyörűen reagált.
Sétáltunk:
Ügettünk:
Galoppoztunk:
Jóóóóó volt! :) A végefelé felhúztam a kengyeleket és nélkülük is ügettem picit. A tanügetés elég szarul ment, maradtam könnyű ügetésben inkább, az ment :) Aztán lenyergeltem, rajtahagytam az izzasztót, mert meg volt izzadva nagyon, takarót meg elfelejtettem vinni, és visszaszálltam "majdnem szőrén" lesétálni. Nagyon klassz volt, mint mindig. Picinyke izgalomról a szomszédos díjlovas négyszögben dolgozó sporttárs gondoskodott (persze nem az ő hibája), épp akkor figyelmeztette egy apró pálcasuhintással a lovát amikor egyvonalba kerültünk és Jázmin legalább annyira el volt bambulva, mint én, így igencsak meglepte a látóterében feltűnő pálca, no meg a hangja. Nem ijedős különösebben, így csak egy picit ugrott meg oldalra amit még bambán is tudtam követni. Ne csak autót és kerékpárt, lovat is figyelmesen vezessünk :)
A zablát legközelebbre kicserélem, mert ugyan elmenne ez a ló egy fadarabbal is valószínűleg, de nagyon gáz, hogy lóg ki a szájából az a vacak. A cél persze, hogy szinte odadobott szárral is menjen(és meg is álljon :P ) majd, idővel.
Vannak terveim erre a pár hétre amíg még a lovardában lakik a paci, kihasználva a sok ugrórudat, szeretnék kicsit járóiskolázni vele, illetve párszor kimenni terepre valamelyik oktatóval.
Sajnálom, ha túl sok izgalommal nem tudtam szolgálni, remélem a képek kárpótolnak :)
Folyt. köv.
Bocs, gyenge telefonos képek, elég nyomin néz ki rajtuk a ló, pedig nem egy gebe :P Én a jó minőségű képeken is épp ilyen bénán nézek ki, evvan :P :)))
Tehát ló. Aki az edzésnaplómba tévedt már láthatta, lovassporttal bővült a paletta. Igazából nem teljesen újdonság ez nekem, mindig is vonzott a ló, a lovaglás, de valahogy csak tizenéveim végén jutottam ki egy lovardába és kezdtem lovagolgatni. Kis magánlovarda volt, többé-kevésbé kezes állatkákkal, de családias, egyszerű hely ahol nem futószalagon mentek a lovasok, volt idő lepucolni, vezetgetni, simizni, répázni, fel és leszerszámozni a lovakat saját magunknak. Aztán ők elköltöztek, majd mi is, eltávolodtunk, jöttek a gyerkőcök, a lovaglás drága sport is, stb, stb, lényeg, hogy évekig max láttam lovat, de nem ültem rajtuk .)
Most viszont nagy fába vágtuk a fejszénket és beteljesítve régi álmunkat, vettünk egy lovat! Hálával tartozom az embörömnek, hiszen valójában ő dolgozott meg az áráért, de az igazi hála a szüleimet illeti, hogy lehetővé tették számunkra, hogy ilyen úri huncutságokra költsünk és ne a lakáshitel vigye el a pénzünket. Úgyhogy, köszi mama, bár még nem tudsz róla :)
Tehát ló. Egy tízéves keverék(nóniusz-magyar félvér-angol telivér) kanca, Jázmin. Egy tulajdonosa volt aki csikókora óta lovagolta, illetve a lovardában pár kezdőt lovagoltattak rajta, de nem életunt, abszolút jóindulatú, nem ijedősebb, mint a lovak alapból, barátságos, egészséges. Fontos volt, hogy nyugodt, barátságos, belovagolt állat legyen, hiszen nem vagyunk profi lovasok és ráadásul a gyerekek is fogják lovagolni, egy tüzes csődörcsikó meg mégse való ovisok alá :))) Pónit sem akartunk, egyrészt mert nagyon agyasak tudnak lenni, másrészt mert ha már lóra költünk akkor tudjuk mindannyian lovagolni.
A gyerekek még nem tudnak róla, meglepi lesz :) Egyelőre még a lovardában marad, legeltetős félrideg tartásban, addig előkészítjük itthon a terepet, kijárunk hozzá amikor tudunk, aztán még karácsony előtt szeretnénk hazahozni. Nagyon várom, mit szól majd a lányom. Köztudottan lóbolond, nem telik el úgy nap, hogy ne játszana valami lovasat vagy ne emlegetné, hogy mennyire szeret lovagolni és időnként felsóhajt, hogy de szép lenne egy saját paci! Hát szép is :)
